Nem várt siker 2012-ben

Két hét alatt 21 rendezvényt szerveztek 2012-ben a Logisztika Napja alakalmából. Magyarország 2012-ben először csatlakozott a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez, a Logisztika Napja programsorozathoz, melynek elsődleges célja, hogy megismertesse a szakma kulisszatitkait az érdeklődőkkel. Magyarországi koordinátorként felhívást tettünk közzé: bármely cég, felsőoktatási intézmény, nonprofit szervezet bekapcsolódhat a Logisztika Napja programsorozatba, ha kinyitja kapuit, és meghívja magához az érdeklődő szakmabelieket és laikusokat.

A siker nem maradt el. Országszerte több százan vettek részt április 19-én a Logisztika Napja 2012 programsorozaton. A tapasztalatok szerint azokon a rendezvényeken vettek részt a legtöbben, amelyek különleges programot kínáltak az érdeklődőknek és ahol a szervezők aktívan felhasználták saját kapcsolataikat, hírlevelüket a kommunikációra.

A MÁV jóvoltából különvonat indult a Széchenyi-hegyre, ahol az értékes előadások mellett szépen megterített szalonkocsi várta frissen sütött süteménnyel és frissítővel a résztvevőket. Civilek juthattak be a Debreceni Nemzetközi Repülőtér irányítótornyába, ahol igazi intermodális jövőképet festettek a szervezők. A fiatalok sem maradtak ki a programból: az ISD Portolan dunaújvárosi kikötőjét 94 nagycsoport óvodás látogatta meg, a Szolnoki Főiskola hallgatóinak szervezett nyílt napot a BI-KA Logisztika.

Csomagolásról, fuvarbörzékről, elektronikus beszerzésről, innovációkról hallgattak előadásokat az idei program résztvevői. A Magyarországon először megrendezett Logisztika Napját a Német Logisztikai Egyesület (BVL) így kommentálta:

We are deeply impressed by the number of events you have organized in such a short period of time!

Bízunk benne, hogy hagyományt teremtünk!

Képgaléria a 2012-es Logisztika Napjáról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás