Beszámoló a 2023-as programokról

2023. április 20., Budapest – A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) 2012-ben csatlakozott először a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez, „A Logisztika Napja” programsorozathoz. Az elmúlt években a rendezvény a hazai logisztikai események fontos részévé vált. E szakmai nap elsődleges célja, hogy az érdeklődők megismerjék a logisztikai szakma kulisszatitkait és bepillanthassanak a logisztika világába. A magyarországi eseménysorozat szervezését idén is az MLBKT kezdeményezte és koordinálta.

A Társaság koordinálásával idén 2023. április 20-án 11. alkalommal valósult meg a Logisztika Napja. Az esemény ezen a napon összehozta a logisztikai szakmát az érdeklődőkkel. Célunk volt, hogy megnyíljanak a magyarországi logisztikával foglalkozó helyszínek kapui és minél többen megismerjék a szakma kulisszatitkait, bepillantást nyerjenek a mindennapi működésükbe és testközelből is megismerjék a tevékenységüket.

Idén számos résztvevő partner személyes és/vagy online részvételi lehetőség mellett is kínált remek programokat az eseménysorozat alkalmából, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan, most is több száz résztvevőt vártunk a helyszíneken és a képernyők előtt.

Ingyenes programok szervezésével bármely cég, amelynek a logisztikai szakmával kapcsolatban megosztható hasznos tudása, tapasztalata, információja volt csatlakozhatott az idei eseményekhez. 2023-ban 20 esemény startolt ezen a napon országszerte Budapest mellett további 5 helyszínen. A Logisztika Napjára szervezett programkínálat lefedi a teljes ellátási lánc területét, így minden érdeklődő talált számára megfelelő, érdekes és értékes szakmai információkat tartogató programo(ka)t.

A programok között voltak előadások, komoly és játékos programok is, amelyekkel a szervező cégek nem titkolt célja a logisztikai szakma iránti érdeklődés felkeltése. Az érdeklődők választhattak akár reptér látogatást és online konferenciát, workshopot, melynek keretében különböző hazai vállalatok, valamint kutatóhelyek ismertették legújabb eredményeiket, valamint kitértek a jövőbeni trendek várható alakulására. 

A résztvevő cégek bemutatatták többek között, hogy milyen fontos szerep jutott a digitalizációnak a logisztikában, legyen szó gyártási vagy akár a raktározási területről, a résztvevők megnézhették automatizált raktáraikat is napi működés közben. A programok között helyet kaptak kifejezetten közép- és/vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulóknak szóló események, amelyek célja, hogy közelebb hozzák a logisztikai szakmát és a teljesség igényével bemutassák annak minden szépségét, különlegességét és érdekességét.  

Egy-egy előadás erejéig az érdeklődők izgalmas, mindannyiunkat foglalkoztató aktuális témakörökkel is foglalkozhattak, mint a fenntarthatóság és megismerhették például a Chep körforgásos logisztikai modelljét Törökbálinton, valamint részt vehettek a CSAOSZ konferenciáján.

Az SAP felhasználók digitalizációs ötleteket kaphattak a thyssenkrupp Materials Zrt. és az L-mobile Hungary Kft.  online eseménye jóvoltából. Az EPIC Innolabs bemutatóján speciális szimulációs szoftverek segítségével mutatták be a hatékonyság javításának soha nem látott lehetőségeit – nemzetközi projektek és esetek elemzése során. A Trans-Sped számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, és aktív szerepet vállal abban, hogy megszólítsa a jövő logisztikus generációját eseményeivel. A Logisztika Napja hivatalos eseménysorozata az OlimPub és a Corvinus Wave szervezésében egy könnyed, játékos és szórakoztató Logisztikai Kocsmakvízzel zárult a nap végén.

Jövőre is várunk mindenkit sok szeretettel a következő Logisztika Napján 2024. április 18-án!

ALEF Disztribution HU Kft.

Az esemény során az AGILOX robotot mutattuk be, amely a logisztika jövőjét jelképezi. Az új generáció számára különösen fontos, hogy találkozzanak az ilyen innovatív technológiákkal, és az eseményünknek köszönhetően lehetőségük nyílt arra, hogy közelebbről megismerjék az AGILOX robot működését és előnyeit. Bízunk benne, hogy ez a bemutató inspirációul szolgált mindazok számára, akik érdeklődnek a logisztika iránt, és motivációt adott számukra, hogy folytassák ezen a területen a munkát.

Örülünk, hogy 45 fővel együtt ünnepelhettük a logisztika fontosságát és a szakmában elért eredményeinket. Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani az összes résztvevőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez az esemény sikeres legyen. Az ALEF Distribution elkötelezett abban, hogy továbbra is elősegítse a logisztika fejlődését, és ezt az eseményt csak egy lépésként tekintjük ebben az irányban.

AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft.

Budapest Airport

Chep Magyarország Kft.

A CHEP Hungary immár második éve vett részt a 2023. április 20-i Logisztikai Nap megünneplésén, és megnyitotta egyik Szolgáltató Központja kapuit a látogatók előtt! A Biatorbágyi Szolgáltató Központ látogatása előtt a vendégek megismerkedtek a CHEP pooling megoldás üzleti modelljével, majd egy előadáson vettek részt, ahol többek között a hulladékgazdálkodás új szabályozásáról hallhattak érdekességeket.

Bartik Balázs, a CHEP Magyarország értékesítési vezetője tartott előadást a cég tevékenységéről, a pooling modell működéséről és arról, hogy mit kínál a CHEP megoldás a partnereinek. A közönségnek lehetősége volt felfedezni a CHEP globális léptékét és hálózatát, valamint körkörös üzleti modelljét, amely támogatja a vállalatokat fenntarthatósági céljaik elérésében, valamint a működési hatékonyság növelésében. Az előadás ismertette a CHEP kék raklapok visszaküldésének fontosságát is a körkörös modell működésének megőrzése érdekében, a CHEP ezen eszközök feletti jogi tulajdona mellett.

A rendezvény vendégelőadója Enghy Boglárka tanácsadó volt az IFUÁ-tól (IFUA Horváth & Partners Kft.), aki a hulladékgazdálkodási rendszer új szabályozásáról tájékoztatta a résztvevőket, különös tekintettel az italiparra és más FMCG szektorokra.

“Hagyományos nyílt napunk mellé meghívtunk vendégelőadót is, hiszen ami partnereinknek fontos, az nekünk is fontos. Enghy Boglárka szakszerű, de közérthető előadása hívta fel a figyelmet azokra a változásokra, amelyek az FMCG iparágra várnak, ill. erősíti a körforgásos gazdaság iránti elkötelezettséget, amely már a CHEP-nél is a DNS-ünk része!” – mondta Barla-Szabóné Illés Nóra, a CHEP Magyarország országos vezérigazgatója.

Boglárka elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megnövekedett hulladékmennyiség jelentős környezeti terhelést jelent, ezért elengedhetetlen a körkörös gazdasági modell felé való elmozdulás, amelyben minden nem megújuló anyag zárt körben kering. Ennek érdekében bevezetik a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert. Az Európai Uniós irányelveknek megfelelően az EPR (kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer) alapja, hogy a termék életciklusa végén szükséges hulladékkezelés és -gyűjtés megszervezéséért és/vagy finanszírozásáért a gyártók vagy az első hazai forgalmazók (kötelezők) a felelősek. Magyarországon a gyártók helyett a MOHU (Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.) és alvállalkozói végzik a hulladékgazdálkodási tevékenységet a gyártók finanszírozásával (EPR díj). Az EPR szabályozás 12 termékáramra terjed ki: csomagolóanyagok, gumiabroncsok, egyszer használatos műanyagok, elektromos és elektronikai berendezések, elemek és akkumulátorok, irodai és reklámpapír, gépjárművek, textíliák, étolaj és zsír, fabútorok, valamint kötelezően visszaváltható termékek. díjakat. Utóbbi keretében 2024-ben bevezetik az egyszer használatos italcsomagolás visszaváltási rendszert, amely alapján minden 0-6 literes űrtartalmú PET (műanyag), ALU (alumínium) és üvegpalack 50 Ft visszaváltási díjjal kerül értékesítésre, és a kijelölt pontokon is beváltható lesz.

Az előadások után a CHEP csapata meghívta a vendégeket a Szervizközpontba, ahol megtekinthették a kék raklapok ellenőrzésének és javításának teljes folyamatát. Ez nagyszerű lehetőség volt minden látogató számára, hogy betekintsen a CHEP működésébe, és abba a folyamatba hogy hogyan támogatják az egyesített szolgáltatások és megoldások az FMCG-vállalatokat az ellátási lánc hatékonyságának maximalizálásában. A rendezvény végén nyílt beszélgetésekre majd kvízjátékra került sor, ahol a résztvevők nyereményeket is nyerhettek.

Gartner Intertrans Hungária Kft.

A Logisztika napja alkalmából cégünkhöz ellátogató diákok (32 fő, helyi közép- és felsőfokú intézmények hallgatói)  közelebbről megismerhették Társaságunk működését. Magas szaktudású kollégáinknak köszönhetően átfogó képet kaphattak a fuvarozás, a szállítmányozás és a raktározás által nyújtott lehetőségekről. Ezen felül bepillantást nyerhettek műhelyünk mindennapjaiba, ahol a szervizvezető bemutatta szerviz tevékenységünket és szolgáltatásainkat. A nap zárásaként egy gyakorlati bemutató keretein belül, a tanulóknak lehetősége nyílt megtekinteni kamionjaink egyikét is, mely során a gépjárművezető-oktató kollégával gyakorlati feladatokat oldottak meg.  

A visszajelzések alapján sok hasznos információval gazdagodtak a hallgatók. A résztvevők között voltak olyanok, akik már a korábbi években is részt vettek eseményükön, és izgatottan várták, hogy idén ismét ellátogassanak hozzánk. Néhány diák jelenleg is társaságunknál tölti szakmai gyakorlatát, illetve az esemény alkalmával többen is jelezték érdeklődésüket szakmai gyakorlati együttműködéssel kapcsolatban.

Ghibli Cégcsoport

Április 20-án több mint 70 érdeklődő részvételével zajlott le a Logisztika napja alkalmából megrendezett programsorozat a Ghibli cégcsoport csepeli központjában. Az érdeklődők egy délelőtti és egy délutáni turnusban vehettek részt az izgalmas programokon. A nap során a két vendégül látott diákcsoport és a vállalati érdeklődők megismerkedhettek a Ghibli cégcsoport működésével, a céges folyamatokkal, az általunk nyújtott szolgáltatásokkal. Ezt követően kipróbálhatták az itthon egyedülállónak számító, izgalmas logisztikai társasjátékot, a PROFI-T-ABILITY-t. A turnusok zárásaként az érdeklődők megismerkedhettek a Ghibli 15.000 m2-es központi raktárával, az itt tárolt áruk széles skálájával, és az összes raktározással kapcsolatos kérdésükre választ kaphattak.

MASPED

Az idei Logisztika Napján szűk körben tartottunk előadást, amiben bemutattuk a 75 éves MASPED Csoportot és a MASPED Logisztika tevékenységét, illetve bővebben beszéltünk a logisztikai projektek menedzsmentjéről. Az időkeretet jóval túllépve érdekes interaktív beszélgetés alakult ki többek között a logisztikai szolgáltatói szempontról, beruházások megtérüléséről, kihívásokról és jövőképről. Ezt követően megismerhették vendégeink a MASPED Port Logisztikai Központot és egyik raktárunkat, ahol bepillantást nyerhettek a telekommunikációs, illetve jövedéki áruk összetett és komplex kezelésébe.

Miskolci Egyetem

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Logisztika szakcsoport

Az ügyfél és a szolgáltató

…és a középiskolások és tanáraik, …és a középiskolások és tanáraik, …és az egyetemi hallgatók, …és az egyetemi oktatók.

Talán ezt a címet is adhatnánk utólag a kecskeméti Neumann János Egyetem „A logisztika napja” rendezvényének, mert egy kb.: 60 fős, igazi heterogén társaság jött össze ezen a napon, ahol a McDonald’s és annak ellátási lánc menedzsmentje volt a téma.

Szó esett a láthatatlan ellátási lánc koncepcióról, de előtte megismerhettük a McDonald’s és szolgáltatója különleges és valóban stratégiai partnerkapcsolatát és annak sok részletét, beleértve az ellátási rendszer fejlődésének lépéseit az elmúlt kb.: 15 év alatt.

Héjja János, aki már 27 éve a McDonald’s franchise partnere érdekes betekintést is adott egy sikeres vállalkozó emberközpontú vállalatirányítási szemléletébe, konkrét példákkal is bemutatva, hogyan lehet több mint 500 dolgozó motivációját jó szinten tartani egy 7 éttermes vállalkozásnál.

Az ügyfél, Héjja János és a (volt) szolgáltató, Dr. Valentinyi Zoltán beszélgetésének, előadásának végén záporoztak a kérdések és még azt is megtudtuk, hogy melyik a kedvenc hamburgere az ügyfélnek. Ezek után nem is kérdés, hogy 2024-ben is lesz „A logisztika napja” rendezvény Kecskeméten, az NJE-n!

PMI Logistics Solutions Kft.

Az eseményre (’Újratervezés indul! – Logisztikai tanácsadó workshop’)  előzetesen 6 hallgató regisztrált, azonban csak 4-en jelentek meg. Ez némileg felülírta a tervezett programunkat, hiszen logisztikai tanácsadó csapatversenyt szerettünk volna szervezni, de rugalmasan kezelve a szituációt, végül a teljes logisztikai tervezést közösen oldották meg a fiatalok, melyben a PMI szakértői csapata segítette őket gyakorlati tapasztalatuk átadásával.

A megoldott feladat: 1 fiktív gyártócég logisztikájának komplex újratervezése előre tervezett volumennövekedés okán.

A workshop szerepjátékként zajlott, ahol a PMI tanácsadói ültek a megrendelői oldalon ügyvezetőként, logisztikai vezetőként és beszerzőként, a játékban résztvevő hallgatók/pályakezdők pedig egy logisztikai tanácsadócég szakértőiként igyekeztek bizonyítani. Ahogy az a valós életben is lenni szokott, először alap céginformációkat és a tervezett beruházáshoz fűzött célkitűzéseket kaptak az ügyféltől megrendelésként. Ezt követően a játékosok, egy „személyes ügyféllátogatás/felmérés” során további szakmai kérdéseket tehettek fel tanácsadóként annak érdekében, hogy megoldásként minél jobb logisztikai koncepciót szállíthassanak. Ennek a kidolgozása kreativitást, csapatmunkát és számos logisztikai terület ismeretét igényelte Tőlük. Végül a kidolgozott logisztikai megoldást prezentálniuk és indokolniuk kellett az ügyfélnek.   Szervezőként maximális elégedettséggel fogadtuk a fiatalok koncepciótervét, hiszen a vártnál is jobban teljesítettek, valamint maga a hangulat is kitűnő volt. A rendezvény zárásaként, Ilg Péter ügyvezető úr gratulált a résztvevőknek, és a workshopon történő szereplésüket elismerő oklevéllel, valamint egy 1 napos PMI módszereket és eszközöket bemutató képzésen történő részvételi lehetőséggel jutalmazta.

Olimpub

Trans-Sped Csoport

A Trans-Sped Csoport társadalmi felelősségvállalási programjában kiemelt helyet foglal el a szakmai tudásmegosztás, utánpótlás képzése és az oktatási intézményekkel való szoros együttműködés. Ezen elkötelezettségeihez kapcsolódóan a szakmai közönség számára április 18-20. között három online előadást, a Debrecen környéki logisztika szakos diákok és pedagógusok számára pedig a Logisztika Fesztivált szervezett a vállalat.

A LogGenius meetup-sorozat online előadásain (csaknem 500 fő részvételével) három napon keresztül a Trans-Sped szakértői mellett partnerei, például az AI-Robotics Kft. és QLM-DC képviselői osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. Az első kerekasztal-beszélgetés során a raktárlogisztikai trendekről, lehetőségekről és az automatizációról tudhattak meg részleteket a résztvevők. Majd a digitalizáció volt a fókuszban, a záró előadás keretében pedig a Trans-Sped legújabb zöld logisztikai megoldásairól és a fenntarthatóságért tett lépésekről adtak elő. Az online előadásokon a szakmai résztvevőkön és a sajtó képviselőin túl logisztika szakos diákok is részt vettek.

Három év kihagyása után személyes eseménnyel is várták a diákokat. Április 21-én, pénteken a Trans-Sped debreceni telephelyén összesen hét debreceni közép- és felsőfokú oktatási intézményből érkező 300 diák, egyetemi hallgató és pedagógus vett részt a Logisztika Fesztivál rendezvényen. A rendezvényen a Trans-Sped alapítója és ügyvezetője, Fülöp Zsolt köszöntötte a résztvevőket.

A résztvevő fiatalok testközelből ismerkedhettek meg egy komplex logisztikai szolgáltató működésével. A program keretében bemutatkozott a vállalat minden üzletága: a raktárbejárások során részleteiben megismerkedhettek a résztvevők a raktárlogisztikai üzletággal, emellett az e-kereskedelmi üzletág árukészletet mozgató robotjai is megtekinthetőek voltak az Ipari Parkban. A tavalyi év végén üzembe állított elektromos vontató a Trans-Sped fenntartható logisztikai innovációinak egyike, a Fesztivál keretében pedig élményutazásra is lehetősége nyílt a diákoknak. A Logisztika Fesztivál lehetőséget nyújtott a diákoknak, hogy naprakész szakmai és gyakorlati tudásra tegyenek szert, azt pedig, hogy igazi élmény legyen a nap, az ügyességi játékok és vetélkedők biztosították.

thyssenkrupp Materials Zrt. – L-mobile Hungary Kft.

2023-ban is örömmel és lelkesedéssel vettünk részt az MLBKT koordinálásában megvalósuló Logisztika Napja programban. Idén az egyik legnépszerűbb projektünket mutattuk be immár többedjére, amely  2018-ban az MLBKT által kiadott Logisztikai Kíválóság Díjat is elnyerte. A thyssenkrupp Materials Zrt. budapesti telephelyén megvalósított Yard Management megoldásunk tökéletes felügyeletet biztosít a telephelyen belül, legyen szó akár a kamionok nyomon követéséről, akár félkész, kész áruk követéséről. Idén 56-an regisztráltak a programunkra, amely jól mutatja, hogy a vállalatok növekedésével egyre nagyobb az igény a digitalizációra. a további növekedést lehetővé téve.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás