Beszámoló a 2024-es programokról

LOGISZTIKA NAPJA 2024: FÓKUSZBAN AZ ELLÁTÁSI LÁNC SZAKMA 

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án kerül megrendezésre. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára.  

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) immár 12 éve koordinálja az országos programsorozat szervezését, mely során megnyílnak a magyarországi logisztikával foglalkozó helyszínek kapui, hogy ingyenes programjaik révén az érdeklődők bepillanthassanak a logisztika világába és megismerhessék a szakma kulisszatitkait.  

A 2024-es Logisztika Napján résztvevő vállalatok idén is számos remek programmal készülnek mind személyes, mind online részvételi lehetőség mellett, melyre a korábbi évekhez hasonlóan, idén is több száz résztvevőt várnak a helyszíneken és a képernyők előtt egyaránt.   

Ingyenes programok szervezésével bármely cég, amelynek a logisztikai szakmával kapcsolatban megosztható hasznos tudása, tapasztalata, információja van, csatlakozhatott az idei eseményhez. Április 18-án 26 esemény startolt a Logisztika Napja keretében országszerte, Budapest mellett további 15 helyszínen, rekord létszámú több mint 1500 résztvevővel. A Logisztika Napjára szervezett programkínálat lefedte a teljes ellátási lánc területét, így minden érdeklődő találhat számára megfelelő, érdekes és értékes szakmai információkat tartogató programot. 

Az esemény során számos előadás, workshop, webinár, vállalatlátogatás és kerekasztal-beszélgetés várta a résztvevőket, melyek középpontjában az iparág jelenlegi kihívásainak és jövőbeli kilátásainak bemutatása állt. Ezen napon a szakmai kiemelkedő hazai képviselői osztották meg gondolataikat és tapasztalataikat a logisztikai szektor legfontosabb témaköreiben, legyen szó digitalizációról, automatizációról, fenntarthatóságról vagy épp a logisztikai folyamatok optimalizálásáról.  

A programok között helyet kaptak kifejezetten közép- és/vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulóknak szóló események, amelyek célja, hogy közelebb hozzák a logisztikai szakmát és a teljesség igényével bemutassák annak minden szépségét, különlegességét és érdekességét. 

Ízelítő a programkínálatból: A BI-KA Logisztikai Kft. egy igazán különleges helyszínen, a Szolnoki Repülőmúzeumban mutatta be a közlekedés és logisztika kapcsolatát. A graphIT vállalatlátogatása során működés közben tekinthették meg a résztvevők egy valódi raktár digitális ikerpárját. A Trans-Sped online kerekasztal-beszélgetésén a 2024-es év fuvarozás és szállítmányozás területén jelentkező kihívásai kerültek megvitatásra. A GLS idén is kinyitjotta kapuit, hogy logisztikus hallgatók számára biztosítson lehetőséget bepillantani a kulisszák mögé. A Gebrüder Weiss bemutatta automatizált aprócikkraktár projektjét. A Chep betekintést adott fenntartható logisztikai FMCG megoldásaiba. A Momentin, a hazai készlet-leltározás szakma egyik vezető szolgáltatójaként, mindent elárult a leltározás folyamatáról. A szakmai programok után a napot az OGL Group szervezésében megvalósuló Freight Nights partyjával, minden idők legnagyobb logisztikus bulijával zárhatták az érdeklődők.  

A Logisztikai Napja minden évben kiváló lehetőséget biztosít az iparág szereplőinek, vállalkozásainak és szakembereinek a bemutatkozásra, kapcsolatépítésre, továbbá egymás legjobb gyakorlatának megismerésére. 

Jövőre is várunk mindenkit szeretettel A Logisztika Napján 2025. április 10-én!

4flow management Kft.

Hogyan formáljuk az ellátási lánc jövőjét? A 4PL modell előnyei és innovatív megoldásai

A 4flow 2024-ben először Hogyan formáljuk az ellátási lánc jövőjét? A 4PL modell előnyei és innovatív megoldásaicsatlakozott az MLBKT koordinálásában a Logisztika Napja rendezvénysorozathoz. A teltházas (15 fő) eseményt a budapesti irodánk open office részén tartottuk meg, ahol a lelkes hallgatók a 4PL szolgáltatás nézőpontjain túl innovatív megoldásokról inspirálódhattak az ellátási lánc optimalizáció területein. A látogatók az elméleti bemutatók mellett a szakma kiválóságaival, vezetőivel és támogató funkcióival építhettek kapcsolatokat. A helyszínen szakmai kérdésekkel fordulhattak minden kollégához, és demókon keresztül betekintést nyerhettek az ellátási lánc jógyakorlataiba is. A játékosítás érdekében Bingóval és kvízzel készültünk, melynek nyereménye egy ebédmeghívás szakmai vezetőinkkel logisztikai karriertanácsadással és szakmai beszélgetéssel egybekötve. Hiszünk az esemény hozzáadott értékében és jó volt őszintén látni a szakmai iránti elköteleződést a hallgatók szemeiben.

AMCO Kft.

FÓKUSZBAN A JÖVŐ NEMZEDÉKE A CSOMAGOLÁSBAN

Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. 2024. április 18-án szakmai és gyakorlati betekintést nyújtott 15 egyetemi diáknak a különféle csomagoló és egységrakomány technológiákra, melyek segítséget nyújtanak az iparok logisztikai folyamataiban.
Magyar Kálmán tulajdonos vezetésével a szerviz és szakmai konzultánsok bemutatták a szakma alapjait és fontos szempontjait. A szakmai program biztosításával a diákok betekintést kaptak a csomagolás és logisztika világába. Az 1 órás előadásban főképpen a leggyakoribb csomagolástechnológiákat tekinthették meg: zsugorfóliázás, pántolás, dobozolás, ragasztószalag, emeléstechnika és raklapfóliázás. Közelebbről láthatták cégünk saját termékét, a GREENFILL biológiailag lebomló térkitöltőhab előnyeit.

Astotec Bt.

Robban, hogy élj!

Ebben az évben az ASTOTEC is csatlakozott az MLBKT által koordinált Logisztika napja programsorozatra. Lehetőséget kínálva az érdeklődőknek, hogy egy kicsit betekinthessenek az életmentésre használt pirotechnika világába. Közel 20 fő jött el, akik a bevezető cégbemutatóban részletesen megismerkedhették, hogy kik vagyunk és mit gyártunk. Ezt követték az anyagáramlást, raktárt, beszerzést, termeléstervezést részletesebben bemutató előadások. Rövid szünet után gyár bejárással folytatódott a program. Az alapanyag raktárban az árubeérkezés, tárolás és termelés kiszolgálás folyamatokat láthatták a gyakorlatban is. Utunkat folytatva a Kábel területen megtekintettük a legújabb automata gyártósorunkat, kontrasztba állítva a sok dolgos női kézzel. A fröccsöntés területén a különleges gyújtó körbe fröccsöntés folyamata mellett szintén szóba kerültek a robotok és az automatizálás. A végszerelés csarnok fél- és teljesen automata gépei mellett szinte egyből a speciális pirotechnikai folyamat az „elműködtetés” került szóba, persze csak a belövő szobán kívülről. E területen is átbeszéltük az itteni logisztikai folyamatokat, kiemelve a különleges technikai tisztasági gyártócsarnokunk sajátos feltételeit is. Utunk végén a készáru raktárban egy folyamatban lévő kiszállítás kapcsán könnyebben érthetővé váltak az ottani lépések és az ebben a raktárban is használt mobil vonalkód olvasó eszközök használata. A felmerülő kérdések megválaszolását követően a látogatók végül egy kis ajándékkal távoztak, megköszönve a hallottakat és látottakat.

Budapesti Gazdasági Egyetem, Jövő Értékláncai Kiválósági Központ

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A LOGISZTIKÁBAN, FÓKUSZBAN A LEGÚJABB KUTATÁSI EREDMÉNYEK A BGE-N, WORKSHOP A LOGISZTIKA NAPJÁN

A kiválósági központ által a Logisztika Napja alkalmából életre hívott workshopnak a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának, Intelligence Supply Chain Simulation Lab-je adott otthont.  Ezen a nem mindennapi interaktív bemutatón több egyetem érdeklődő hallgatói és számos vállalati logisztikai szakembere és vezetői kaptak betekintést a legújabb kutatások gyakorlati eredményeibe Dr. Budai László vezetésével.  Elhangzott, hogy köszönhetően a mesterséges intelligenciának a jövő intelligens raktáraiban helyet kapnak hamarosan az AI robotok, a vezető nélküli anyagmozgató rendszerek, az RFID, a „pick-by” megoldások, az automata adatgyűjtés (XDK IoT platform),  melyek elősegítik a logisztikai folyamatok optimalizálását, költséghatékonyabbá tételét. Ez a technológia alkalmas továbbá a logisztikai hálózat jövőbeli körülményeinek előrejelzésére, prediktív elemzésekre (értékesítés előrejelzés, prediktív karbantartási modell) illetve a Virtuális Valóság (VR) technológia bevonásával szimuláción alapuló intelligens tervezésre, valamint a működési kockázatok minimalizálására, vagy akár kárfelmérésre. A gyakorlatban bemutatott eszközök segítségével a résztvevők számára is valóságossá vált, hogy már napjainkban is milyen sokrétű lehet az AI (Artificial Intelligence) alkalmazása a logisztika területén.

BI-KA Logisztika Kft.

Logisztika napja 2024: Főszerepben a BI-KA Logisztika Kft. a RepTárban

A BI-KA Logisztika Kft. az MLBKT Logisztikai Szolgáltatói Tagozatának vállalkozásaként, örömmel csatlakozott a 2024. április 18-án megrendezésre kerülő Logisztika napja rendezvénysorozathoz. A vállalat betekintést nyújtott a logisztika világába, a közönség ezáltal megismerhette a szakma szépségeit, különlegességeit. A rendezvény fókuszpontjában a környezettudatosság és a fenntarthatóság, a vállalati stratégia fontossága és az egyedi szemléletmód, illetve a logisztikai munkaerőpiac helyzete állt.

A programot Litkai Gergely, a Dumaszínház művésze indította, akinek „Fenntartható félóra – Haladjunk!” elnevezésű előadása a környezettudatosság jegyében hangzott el, ötvözve a humor és a tudomány jegyeit, felhívva a figyelmet napjaink energiafelhasználására és annak következményeire. Az előadássorozat zárultával, a résztvevők nyereménysorsoláson vettek részt. Három szerencsés nyertes egy-egy, RepTárban igénybe vehető szolgáltatásokból álló élményelem-csomagot vehetett át, az ebédszünetet követően az érdeklődők tárlatvezetésben részesültek. A program tematikája, igazodva napjaink logisztikai kérdéseihez, mint a fenntarthatóság, az energiatudatosság, a logisztikai munkaerő-piaci kihívások és a stabilitást lehetővé tévő vállalati működés, nagy érdeklődésre tartott számot – egy különleges élményt nyújtó helyszínen, a szolnoki RepTárban. A BI-KA Kft. színvonalas szakmai rendezvénye üde színfoltként színesítette a Logisztika napja 2024 országos rendezvénysorozatot.

–        Szécsi Gabriella – „Think differently – légy egyedi!” (egy magyar logisztikai középvállalat stratégiájának fontossága a multinacionális vállalatok versenyében)

Videó elérhető: ide kattintva.

–        Reményik Dávid Innováció és környezettudatosság a szállítmányozási ágazatban” (villany- és a hidrogén meghajtás, az intermodalitás jelenlegi helyzete és a közúti szállítás jövőjének bemutatása, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia – fenntarthatósági szempontok figyelembevétele mellett)

Videó elérhető: ide kattintva.

–        Katkics Attila – „Logisztikai munkaerőpiaci trendek 2024” (jelenlegi munkaerőpiaci helyzet, a motivációs tényezők és a valóság kapcsolata, alappillérek, amelyeket napjaink munkáltatóinak szem előtt kell tartaniuk)

Videó elérhető: ide kattintva.

CHEP Magyarország

Fenntartható FMCG logisztika- Chep Nyílt Nap

A CHEP Magyarország immár harmadik éve vett részt a 2024. április 18-i Logisztikai Nap megünneplésén, és megnyitotta egyik Szolgáltató Központja kapuit a látogatók előtt! A Biatorbágyi Szolgáltató Központ látogatása előtt a vendégek megismerkedtek a CHEP raklapbérleti rendszer előnyeivel, majd egy workshopon vettek részt, ahol a raklapminősítés gyakorlati oldalába nyerhettek bepillantást.

Németh Sándor, a CHEP Magyarország eszközgazdálkodási vezetője tartott előadást a cég tevékenységéről, a CHEP raklapbérleti rendszer működéséről és arról, hogy mit kínál a CHEP megoldás a partnereinek, különös tekintettel a fenntarthatóságra. A közönségnek lehetősége volt megismerni a CHEP globális léptékét és hálózatát, valamint körkörös üzleti modelljét, amely támogatja a vállalatokat fenntarthatósági céljaik elérésében, valamint a működési hatékonyság növelésében. Az előadás ismertette a CHEP kék raklapok visszaküldésének fontosságát is a körkörös modell működésének megőrzése érdekében, a CHEP ezen eszközök feletti tulajdonjogának hangsúlyozása mellett.

Az előadás és a workshop után a CHEP csapata meghívta a vendégeket a Szolgáltató Központba, ahol megtekinthették a kék raklapok ellenőrzésének és javításának teljes folyamatát. Ez nagyszerű lehetőség volt minden látogató számára, hogy betekintsen a CHEP működésébe, és abba a folyamatba, hogy hogyan támogatják az integrált szolgáltatások és megoldások az FMCG-vállalatokat az ellátási lánc hatékonyságának és fenntarthatóságának maximalizálásában. A rendezvény végén nyílt beszélgetésekre majd kvízjátékra került sor, ahol a résztvevők nyereményeket is nyerhettek.

Gartner Intertrans Hungaria Kft.

Logisztika Napja a Gartnernél

A Logisztika Napja alkalmából 50 fő, a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum és a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum, logisztikai területen tanuló diákjai látogattak el oktatóik kíséretében a Gartner Intertrans Hungaria Kft.-hez. Duális képzőhelyi működésünk, céljaink, szerepvállalásunk és szakmai gyakorlati lehetőségeink tükrében szerveztek egy gyakorlatias, szakmai programot zalaegerszegi telephelyünkön.

Az eseményre ellátogató diákok közelebbről megismerhették a Társaság működését, tapasztalt kollégáinknak köszönhetően átfogó képet kaphattak a fuvarozás, szállítmányozás és a raktározás által nyújtott lehetőségekről. Ezen felül bepillantást nyerhettek műhelyük mindennapi működésébe, ahol szervizvezető kollégájuk bemutatta szerviz tevékenységüket és szolgáltatásaikat. A nap zárásaként pedig egy gyakorlati bemutató keretein belül lehetőségük nyílt megtekinteni kamionjainkat és gépjárművezető-oktató kollégákkal gyakorlati feladatokat oldottak meg.

Gebrüder Weiss Kft.

Automatizáció, digitalizáció, elektromos terítőjárművek a Gebrüder Weissnél

A Logisztikai Napjának ünneplése Németországból származik.
GW Magyarország először csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz. Dunaharasztiban majd egy osztálynyi (30 fő) látogató vett részt az két és félórás programon. Tanulók, képződő tanárok, posztgraudális hallgatók, szolgáltatók és meglévő ügyfeleink érkeztek ma hozzánk.

AUTOMATIZÁCIÓ, DIGITALIZÁCIÓ, ELEKTROMOS TERÍTŐJÁRMŰVEK A GEBRÜDER WEISS vállalatnál – ezt a témakört jártuk körbe szakmai stábunkkal, ahol prezentáció helyett inkább a terepen, nemkülönben a raktárunkban mutattuk be és fedeztük fel működés közben saját rendszereink támogató funkcióját, erősségeit, amelyek már a mindennapok részévé váltak: úgymint eFlotta, automatizált aprócikkraktár projekt, azaz AutoStore automatikus tárolórendszer, továbbá a Cargometer innovatív áruméret-detektáló rendszer. Köszönjük a szakmai stáb (Jarábik Szilvia, Szőnyeghy Sándor, Veres Viktor, Varga Bálint) aktív támogatását és érdekes előadásaikat, és Dalló Juditnak a vendégfogadást.

Látogatói visszajelzés: “A mai látogatás alkalmával rendkívül jól felépített stratégiát láttam Nálatok.”

“Raktárlátogatásaim alkalmával mindig kapok valami újat, ám az az igazság, hogy az egyik legszuperebb gyakorlati ismeretet ma a Társaságotoknál kaptam.”

Jungheinrich Hungária Kft.

FENNTARTHATÓ INTRALOGISZTIKA

A programsorozathoz kapcsolódva a Jungheinrich Hungária Kft. április 18-án a telephelyén kialakított, 353 négyzetméter alapterületű bemutatótermébe hívta az érdeklődőket.
Hogyan érhetők el közösen az üzleti célok és egyúttal hogyan csökkenthető a károsanyag-kibocsátás? A rendezvényen a vállalat közel 40 résztvevőnek mutatta be fenntartható megoldásait az automatizálás, a digitalizáció, a biztonság és az e-mobilitás területén.

Biatorbágyi telephelyén a szelektív hulladékgyűjtés mellett a zöldenergia felhasználását is kiemelten kezelik. A Jungheinrich mobil szervitechnikusaink száma eléri a 100 főt, ezzel az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező targoncaszerviz hálózata. A szervizautók 10 %-a pedig már teljes egészében elektromos meghajtású. A termékkínálatban közel egy éve már kizárólag csak elektromos anyagmozgató gépek és berendezések szerepelnek, a belső égésű motoros targoncák gyártását a vállalat teljesen leállította. A körforgásos gazdálkodás keretében a használt targoncák egy professzionális felújítási folyamat után második életet kezdenek és újra használatba kerülnek.

Innováció a Jungheinrichnél

A raktárautomatizálás terén többek között a legújabb autonóm mobil robot, az arculee M típus, illetve a PowerCube automata kisalkatrész-tároló rendszer került bemutatásra.
https://www.jungheinrich.hu/term%C3%A9kek/automata-anyagmozgat%C3%B3-g%C3%A9pek

A biztonsági megoldások jelentősen hozzájárulnak a raktárak, üzemek hatékonyabb üzemeltetéséhez. A Jungheinrich megoldásai 360 fokos védelmet nyújtanak a dolgozók, az áru, a gépek és az infrastruktúra számára. A vendégek ki is próbáhatták, hogyan működnek ezek a megoldások a gyakorlatban.

Jungheinrich biztonsági megoldások

LAUNE Hungary Kft.

Zárt rendszerű liftes tároló bemutatás

A Logisztika Napján rendkívül sikeres bemutatót tartottak, melynek célja a telepített automata függőleges raktári tárolórendszer részletes prezentálása volt. Az esemény során részletes áttekintést kaptak a résztvevők a rendszer működéséről és alkalmazásáról, kiemelve annak hatékonyságát a raktározási és komissiózási folyamatokban. A bemutatás során hangsúlyt fektettek a rendszer által nyújtott változatos megoldásokra és rendszerkombinációkra, melyek segítségével optimalizálni lehet a raktározási folyamatokat és igazítani azokat az ügyfelek igényeihez. Az eseményen résztvevőknek lehetőségük volt megismerni a rendszer széles körű funkcionalitását és alkalmazhatóságát különböző ipari és logisztikai környezetekben.

A jelenlévők aktív részvétele és érdeklődése bizonyította, hogy az esemény rendkívül informatív volt számukra. Külön köszönet illeti partnerüket, a Keramix Lighting-ot, hogy lehetővé tették számunkra a rendezvény helyszínének biztosítását.

MASPED Logisztika

75 év szállítmányozás, logisztika

Az eseményükön résztvevőknek (5 fő) készültek egy prezentációval, amiben bemutatták a MASPED Logisztika jelenlegi működését, általános és speciális tevékenységeit és kicsit előre tekintve a jövőbeni lehetséges lépéseket, a beruházások során mérlegelni szükséges feltételeket. Ezután körbe sétáltak a MASPED Port Logisztikai Központban és a raktárbejárás során vendégeik bepillanthattak a kulisszák mögé a jövedéki és telekommunikációs áruk kezelése, illetve a trafik logisztika esetén. A visszajelzéseik alapján hasznos és informatív 3 órát töltöttek az eseményen, amit mutatott a folyamatos érdeklődés és a sok jó kérdés is, amit feltettek. Annyit biztosan állíthatunk, hogy nem csak a részvevők, de a házigazdák is jól érezték magunkat, ezért nem is kérdés, hogy jövőre ismét várják a kedves érdeklődőket!

Neumann János Egyetem

Logisztika Napja a Neumann János Egyetemen

2024. április 18-án 50 fő érdeklődő jelenlétével sikerrel zajlott le a Neumann János Egyetemen a Logisztika Napja 2024 rendezvénysorozat kapcsán „Pharmalogisztika 3D-ben” címmel megrendezett pódiumbeszélgetés. A meghívott beszélgetőpartnerek a hazai gyógyszerlogisztikában érdekelt vállalatok vezetői és a területük jeles szakértői:

  • a gyártó képviseletében Luczek Balázs, a Reflex Fuvarozási és Szállítmányozási Kft., a Richter Gedeon Nyrt. leányvállalatának igazgató-helyettese és nemzetközi üzletágvezetője
  • a minőségtanúsító oldaláról Homoki Roland – a Compex 3H Kft. ügyvezetője
  • a logisztikai szolgáltató személyében Molnár Ákos, a DSV Global Transport and Logistics üzletágfejlesztési menedzsere.

A beszélgetés moderátora dr. Valentinyi Zoltán a beszélgetőpartnerekkel olyan Pharma logisztikához kapcsolódó területeket érintett, mint a hűtött ellátási lánc, az outsourcing, a fenntarthatóság, a magas hozzáadott érték, széles spektrumú gyógyszerlogisztikai szolgáltatások, valamint a gyógyszerlogisztikai tanúsítások, a minőségbiztosítás rendszere. Az eseményt a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának logisztika szakcsoportja szervezte. Az eseményről készült felvétel megtekinthető a Logisztika Napja weboldalon, vagy az alábbi linken:

Pharmalogisztika 3D-ben-20240418_140129-Értekezletről készült felvétel.mp4

OGL Hungary

Freight Nights 12. – Reloaded

5 év szünet után A Logisztika Napjának záró akkordjaként indítottuk újra a logisztikai party sorozatot, mely 2013. január 25-én indult útjára és 12. alkalommal került megrendezésre. Nagyon jó választás volt az újrakezdésre, mert bár csütörtökre esett és kicsit hűvös volt az idő, a hangulat annál forróbb. Közel 200 az iparágban dolgozó kolléga ünnepelte a logisztikai szakmát. Sok visszatérő, és még több új érdeklődő egy kis kapcsolatépítéssel kezdte, majd a főszervező, Ódor Gergely beszéde után, zenével és tánccal folytatta az éjszakát. A nagy érdeklődésre való tekintettel, lesz folytatása a rendezvény sorozatnak. Köszönet az MLBKT-nak az egésznapi rendezvényekért, a Logisztikai Szolgáltatói tagozatnak a jelenlétért, és az OGL Hungary-nek a támogatásért

Optasoft Kft.

Optimalizáld megrendeléseid kiszállítását percek alatt! Tudáspróba – mérd össze a tudásodat a logaudittal!

A Logisztika Napja 2024-re az Optasoft Kft eseménye online került megrendezésre Mihály Zsolt szenior fejlesztő előadásában. A webinár első felében a résztvevők megismerhették az Optasoft Kft misszióját és működési területeit, valamint legújabb szoftveres megoldásunkat a LogAuditot. Az applikáció célja, hogy a KKV vezetők életét könnyebbé teheti azzal, hogy modern matematikai optimalizálással növelhetik termelékenységüket, és fejleszthetik gyártási, kiszállítási folyamataikat.

A webinár második felében egy interaktív játékkal készültek az eseményen résztvevőknek. A játékosoknak egy 15 helyszínből álló kiszállítási körtúra tervet kellett elkészíteniük úgy, hogy a teljes utazás a lehető legrövidebb időt vegye igénybe. A versenyt az tette izgalmassá, hogy körtúrát ezután lefuttatták az applikációban is, miközben belátást kínáltak az applikáció kiszállítás moduljába. Ezután az résztvevők által elkészített tervet összehasonlították az applikáció által kapott eredményekkel és megállapították, hogy jelentős időt, energiát és ezáltal pénz takaríthatnak meg a szoftver használatával.

Pannon Egyetem

Az okostábla logisztikája  

Az előadáson először szó volt a tanári segédeszközök történetéről a krétás táblától az okos tábláig. Majd bemutatásra került az okostábla használata több példán keresztül. Az okostábla alkalmas wordben és excelben a feladatok megoldására és bemutatására, tehát interaktív, gyakorlatorientált oktatást lehet tartani. Ezen kívül power point diasor bemutatása is lehetséges, és rendelkezik egy végtelenített fehér táblával amelynek segítségével szemléltetések, ábrák, diagramok megjelenítésére és elemzésére van lehetőség. Természetesen a tábla alkalmas távoktatásra is, hiszen két darab kamera tartozik hozzá (az egyik szemből a táblát filmezi (videó és fénykép), a másik a hallgatóságról készíthet (hozzájárulás utáni) felvételeket. A hallgatóknak tetszett az előadás amely jól látszik az egyik véleményből:

„Nagyon tetszett az előadás, mert interaktív volt. Megtudhattam hogy hogyan is alakult ki az okostábla rendszer. Az egész előadás jó hangulatban telt. 

Simon Plastics Kft.-L-mobile Hungary Kft.

Hogyan digitalizáljuk a raktári, gyártási folyamatokat egy fröccsöntő vállalatnál?

A Logisztika Napja keretén belül újból egy sikeres rendezvényen látta vendégül a logisztika és gyártás digitalizáció iránt érdeklődő vendégeket a kőszárhegyi Simon Plastics Kft. A gyárlátogatás köré épült eseményen színvonalas szakmai előadásokat hallgathattak meg a résztvevők. A vendéglátó bemutatkozását követően a gyártástámogató ERP rendszerek fejlesztőjeként a Corvex Zrt. vázolta fel milyen speciális IT megoldások léteznek műanyag fröccsöntő cégek számára. Az L-mobile Hungary Kft. a Simon Plastics Kft-nél működő Infor.com vállalatiránytó rendszer mellé kapcsolt raktári digitalizációs megoldások bemutatása mellett sokszínű digitalizációs ötletekkel egészítette ki a konkrét projektet. A székesfehérvári Leonardo Group a Lean-tudatos gyártás felé vezető út kihívásairól és az arra adott lehetséges válaszokról beszélt. A IDM Systems Kft. a végig vezette az érdeklődőket a digitális ikerpárok és virtuális gyártás modellezés világán, fókuszba helyezve a megtérülési szempontokat. Az esemény a szendvicsebédet követően gyárlátogatással folytatódott. A résztvevők 35 fős csoportja színvonalas szakmai túravezetés keretén belül testközelből láthatta és hallhatta, hogy egy korszerű fröccsöntő technológiákat használó sikeres családi vállalkozás hogyan szervezi a mindennapjait, milyen kihívásokra milyen válaszokat adnak és hogyan képzelik a jövőt?

Trans-Sped Kft.

Logisztika napja Tatán: https://www.trans-sped.hu/sajtokoezlemenyek/105/a-jovo-logisztikusai-a-trans-spednel-logisztika-napja-tatan

Logisztika Fesztivál Debrecenben: https://www.trans-sped.hu/sajtokoezlemenyek/106/fokuszban-a-z-generacio-a-trans-spednel-logisztika-napja-debrecenben

Személyes és online események beszámolója: https://www.trans-sped.hu/blog/107/rekordszamu-erdeklodo-a-trans-sped-szakmai-rendezvenyein

Yusen Logistics (Hungary) Kft.

„JAPÁN LOGISZIKA” LÁTOGATÁS A YUSEN LOGISTICS (HUNGARY) KFT.-NÉL

A Yusen Logistics (Hungary) Kft. idén ötödik alkalommal csatlakozott a „Logisztika Napja” programsorozathoz, amely során nagy örömmel fogadtunk a részvevőket székhelyünkön. Reméljük, hogy a világ legnagyobbjai közé tartozó japán hajózási és szállítmányozási cégcsoport magyar leányvállalata a Yusen Logistics (Hungary) Kft.  bemutatójával és raktárlátogatásával értékes és érdekes információkkal járult hozzá a Japán Logisztika Világának megismeréséhez, megértéséhez. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságnak ismét köszönjük a Logisztika Napja 2024 program megrendezését.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás